Synergy

Referenciák

Futárszolgálat Weboldal

Nemzetközi szálítmányozással foglalkozó cég számára készítettünk weboldalt illetve arculatot. A statikus információk mellett a weboldalon csomagkövetési valamint ügyfélszolgálati funkciókat is implementáltunk.

Technológiák Wordpress, Chatbot, Bootstrap

Futárszolgálat Szoftvermegoldás

Szállítmányozással foglalkozó cég számára készítettünk belső vállalatirányítási alkalmazást ami főként a csomagok kezelésével foglalkozik. A rendszer részeként mobilalkalmazás is készült a futárok számára.

Technológiák React Native, PHP, Ext JS, Docker

Számlázó és Pénzügyi Rendszerek Fejlesztése

Magyarország egyik legnagyobb bankjának készítettünk publikus azaz ügyfeleik számára elérhető számlázó és pénzügyi rendszert. Az alkalmazás elérhető böngészőben valamint mobilalkalmazásként is.

Technológiák Java, React, PHP, Apache FOP, MS SQL, VMware

Lemondó Nyilatkozat Kezelő Rendszer

Ügyfelünknek lemondó nyilatkozatok generálását és kezelését lehetővé tevő rendszert fejlesztettünk ki. A rendszer felügyeleti felületből, valamint az ügyfél ügyfeleinek szánt böngészőben elérhető alkalmazásból valamint a lemondó nyilatkozatok megjelenítésére szolgáló mobil alkalmazásból áll.

Technológiák Java, React, PHP, Apache FOP, MS SQL, VMware

Enterprise Tőke Kezelési Rendszerek Fejlesztése

Az enterprise szintű tőke kezelési megoldáunkat olyan egy olyan vállalat számára készítettünk, amely nagy volumenű pénzügyi tranzakciókat kezel az Egyesült Államokban. A projektnél külön említhető, hogy a rendszer négy féle authentikációt kezel, hogy a folyamat külső és belső szereplőinek is hozzáférést biztosítson.

Technológiák Java, React, React Native, AWS, DocuSign

Egyedi Rendezvényszervező Alkalmazások

Egy rendezvényszervezéssel foglakozó ügyfelünk számára készítettünk elsősorban mobil alkalmazást. Az alkalmazás könnyen elérhetővé teszi a rendezvény információit, valamint interaktív megoldásokat is kínál mint például az üzenőfal vagy a szavazás. A mobilalkalmazás mellett arculat és weboldal is készült.

Technológiák Java, React, React Native

Egyedi Vállalatirányítási Szoftver

Magyarország egyik legnagyobb pénztárgép kereskedése megrendelésére készítettünk belső vállalatirányítási megoldást. Az alkalmazás az új pénztárgépek elindítását, valamint a már kint lévők ügyvitelét teszi lehetővé.

Technológiák React, React Native, PHP, C#.NET, C, Plesk

Professzionális Munkaütemező és Beosztás Kezelő Rendszer

Az Egyesült Államok egyik vezető képzésügyi vállalatának fejlesztettünk ütemező és beosztáskezelő átfogó megoldást. A teljes rendszer több mobilalkalmazásból illetve több böngészőben elérhető felületből áll.

Technológiák React Native, React, Angular, C#.NET, PHP, AWS, AWS Lambda, Kubernetes

Professzionális Munkaerőkölcsönző és Beosztás Kezelő Rendszer

Egy kaliforniai székhelyű vendéglátási munkaerőt kölcsönző vállalat belső ügyviteli rendszerét fejlesztettük ki. A rendszer böngészőben és mobilalkalmazásként is elérhető minden platformon, a folyamatok mindhárom szereplőjének is.

Technológiák React Native, React, Angular, C#.NET, PHP, AWS, AWS Lambda, Kubernetes

Háziorvosi Szoftverfejlesztés

Magyarország egy háziorvosi szoftvereket gyártó vállalatának készítettük el a már jól bevált megoldásuk online változatát. Az alkalmazás böngészőben valamint mobilalkalmazásként is elérhető.

Technológiák Java, React, PHP, PostgreSQL, Delphi

Szívesen felvennénk Önnel a kapcsolatot.

Adja meg adatait és felkeressük!

Kötelező kitölteni!
Kötelező kitölteni!
Kötelező kitölteni!
Kötelező kitölteni!